A Glee sztárja, Chis Colfer megosztja velünk a színfalak mögötti kedvenc pillanatait és szürreális kalandjait
A Glee egyik sztárja, Chris Colfer, tökéletesen summázza a színházimádók eleganciáját, ahogy az összetett karaktert, Kurt Hummel szerepét játssza. Kurt egy meleg tinédzser, aki a Glee klub iránti szeretete, és az iskolában való beilleszkedés iránti vágy között őrlődik. Chris karaktere, Kurt az egyik pillanatban irigylésre méltóan jól érzi magát a saját bőrében, míg a másikban reménytelenül keresi a választ az élet nagy kérdéseire. Tudom, hogy mi a véleményetek erről… üdv a középsuliban! Mindannyian így voltunk ezzel, nem?A Glee kevesebb, mint egy éve debütált a Fox csatornán, és azótakulturális jelenséggé vált. A sorozat olyan kritikai és kereskedelmi elismerést nyert el, ami keveseknek adatik meg, meglepve azokat, akik a heti “musical” sikerét esélytelennek ítélték. A nézők, akik hétről-hétre visszatérnek ehhez a nem teljesen szokványos, egy órás musicallel vegyített szituációs komédiához, viszont törhetetlen hűségüket bizonyították azzal, hogy magukat “Gleek”-eknek nevezik. [Gleek = Glee (azaz dalárda) + Geek (stréber, kocka) - a ford.]
Amióta megismertem, a Glee a személyes ellenszerem a Reality TV túltengés ellen. Visszatértek azok a régimódi karakterek, akiket megszerethetünk, és olyan érdekes cselekményszálak, ami miatt hetente visszatérünk a képernyő elé.
A tény, hogy Kurt szexualitása csak egy szimpla lábjegyzet a sorozat történetében – ahelyett, hogy meghatározná a karaktert -, egy kellemesen frissítő hozzáállás. Colfer karaktere valószínűleg egy idealizált változata annak, ahogy a Glee alkotója, Ryan Murphy szerette volna látni középiskolás éveit.
Chris Colfer adja az édesen ironikus humort a Gleehez. Színészként ügyesen ráérez arra az érzékeny egyensúlyra, ami a kifogástalan komikus időzítést eredményezi. Egy érzelemmel teli szóló közepén is képes előadni egy csattanót egy puszta arckifejezéssel. Az évad előrehaladtával megláthatjuk, hogy Chris Colfer karaktere, Kurt képes önmagában is megállni helyét, mind társaságbeli és muzikális szemszögből.
Chrisszel jót mulattunk, miközben a Glee díszletei között történtekről sztorizgat; felfedi, hogy ki lenne álmai vendégszereplője; és felidézi a legizgalmasabb pillanatokat, amit a Glee-hullámhoz való csatlakozása óta tapasztalt meg.
PR.com (Allison Kugel): Azt hallottam, hogy a Glee az első igazi színészi munkád.
Chirs Colfer: Igen, az első munkám, mindenféle értelemben. Bár középiskola alatt nyaranta dolgoztam egy ruhatisztítóban.
PR.com: Honnan értesültél a Glee meghallgatásról?
CC: A kaliforniaibeli Colvisban laktam, ami körülbelül négyórányira van Los Angelestől kocsival. Volt egy ügynököm LA-ben, aki havonta egyszer elküldött egy meghallgatásra, kétszer, ha szerencsém volt. Oda-vissza szaladgáltam (elég sokszor). Ezt kb. négy évig csináltam, amíg végül kikötöttem a Glee szereplőválogatásán.
PR.com: Amikor először megkaptad a szerepet, és amikor az első, pilot epizódot fogattátok, sejtetted, hogy egy ilyen musical-vígjáték ekkora sikert és közönséget szerez?
CC: Azt hiszem, mikor először kézhez kaptam a szövegkönyvet, és mikor a meghallgatáson voltam, egyből beleszerettem a forgatókönyvbe, egy részről, mert vicces volt. Más részről, mert én voltam a közönség, amit megcélzott. Egy csapat színházimádóról szólt, és én pont ilyen voltam középiskolában. Ezért biztos voltam benne, hogy lesz közönsége, mivel én is része voltam ennek a közönségnek. Aztán, azt hiszem, a forgatás is igazán örömteli, szórakoztató élmény volt, és reméltük, hogy ez átjön majd az embereknek is, akik megnézik. Ez egy igazán boldog, vidám műsor, ami szerintem a legjobb időpontban jelent meg.
PR.com: Amikor a Glee rajongók megállítanak az utcán, mi az,amit a legtöbbször kérdeznek a műsorral és a karaktereddel kapcsolatban? Mi az, amit folyamatosan hallasz?
CC: Általában azt, hogy “ez tényleg a te hangod?” Soha nem tudom biztosan, hogy az énekhangomra gondolnak, vagy a magas beszédhangomra, amivel meg lettem átkozva (nevet). Mindig azt mondom, hogy “igen”, de soha nem tudom biztosan, hogy melyik kérdésre adom a választ. Néha nem is kérdeznek. Csak annyit mondanak “imádtam a Single Ladies-t” vagy “imádtam a Defying Gravity-t”. Néha pedig, hogy “imádom a karakteredet”, vagy “én vagyok ez a karakter”. Érdekes dolog, hogy az embereknek a Signle Ladiesről – egy dalról, ami egy olyan nőről szól, akinek problémái vannak a kapcsolatában, mert a barátja nem képes elkötelezni magát – én jutok eszükbe. Egy kicsit furcsa.
PR.com: (nevet) Amikor a szóló számokat csináljátok, először felveszitek a dalokat a stúdióban és utána playbackeltek a jelenetek felvétele alatt, vagy a filmezéskor élőben énekeltek?
CC: Először a hangstúdióba megyünk, ahol felénekeljük a számokat. Aztán a filmezés alatt ezekre a felvételekre tátogunk. De mindannyiunk számára nagyon, nagyon nehéz, hogy csak tátogjunk. Végül mindig énekeljük a dalokat, és néha azt [a verziót] használják, amit a filmezéskor énekeltünk élőben.
PR.com: Nemrég láttam azt az epizódot, ami április 27-én kerül adásba, amikor Kurt apukája, és Finn anyukája összejönnek [Home - a ford.]. Soha nem voltam egy nagy TV-néző alkat, de a Glee-t egyre jobban kedvelem, és imádom a komédia és a zene eme tökéletes összetételét. Mi volt a legélvezetesebb ennek a résznek a filmre vitelében?
CC: Egy kicsit fura vagyok, mert imádom a drámai jeleneteket, amikor teljesen beleéled magad és az érzelmek irányítanak, ez a legszórakoztatóbb a számomra. Olyan, mint az édesség. Imádom ezt csinálni, a legújabb szenvedélyem pedig éneklés közben játszani. De úgy gondolom, hogy az éneklés a legjobb eszköz egy érzelem átadására.
PR.com: Úgy érted, a karaktert játszva énekelni?
CC: Igen, a karaktert játszva énekelni, amikor van egy célod, és van egy érzés és motiváció a dalban. Nem tudom, hogy képes lennék-e rá, hogy csak egy zenész legyek, aki elénekli a dalokat. Sokkal jobban szeretem, ha egy cselekményszál része, és van mögötte történet.
PR.com: Volt olyan személyes tapasztalat az életedből, amit belevittél a drámai jelenetekbe ebben a részben, például a Kurt és az apja közötti konfliktusba?
CC: Mindig azt válaszolom erre, hogy nem, de elég sok mindenen mentem keresztül az eddigi, rövid kis életem során, szóval, azt hiszem, igen, anélkül, hogy tudatában lennék. Azt hiszem, beleviszek olyan érzelmeket, amik mélyen bennem rejlenek, legyen ez akár az, hogy egy olyan testvérrel nőttem fel, aki különleges ellátást igényelt, vagy az, hogy óvodás koromtól kezdve az érettségiig minden nap piszkáltak. Azt hiszem, anélkül viszek bele egy csepp érzelmet, hogy észrevenném.
PR.com: Úgy gondolom, hogy az általad alakított karakter egyfajta vigaszt nyújthat azoknak a meleg fiataloknak, akik nézik a sorozatot. Egy olyan képet ad, ami ezeket a fiatalokat ábrázolja, és megvizsgálhatják ezt a képet, ez pedig szerintem olyan dolog, ami nem volt jelen a televíziózásban, még egy évtizede sem. Kapsz olyan rajongói leveleket, amikben erről írnak?
CC: Minden nap, általában több százat is. Vagy rajongói levelet, igazi, postai úton, vagy Facebookon, Twitteren, Myspace-en keresztül. Az emberek nap, mint nap írnak nekem, hogy elmondják, mennyire örülnek, hogy van egy ilyen karakter, mint Kurt, és hogy mennyire felnéznek rá. Ez egy jutalom.
PR.com: Átérzik a karakter helyzetét.
CC: Igen, és majdnem úgy érzem, hogy szándékosan csináltam így. Amikor fiatalabb voltam, a médiában jelenlévő meleg karakterek mind kirívóak és ellenszenvesek voltak, néha pedig idegesítőek. Nem akartam Kurtöt így játszani, és én soha nem is ismertem senkit, aki olyan lett volna, mialatt felnőttem. Nagyon sok meleg ismerősöm volt, de ők mind – főleg egy olyan konzervatív kisvárosban, ahol felnőttem – ők mind nagyon félénkek és visszahúzódók voltak, és visszafogták az érzelmeiket, mert nem engedhették meg maguknak, hogy kimutassák azokat. Én is valahogy így akartam eljátszani Kurtöt, egy kicsit másképp, mint amit megszoktunk. Azt hiszem, talán ez az, ami felkeltette az emberek érdeklődését, és örültek, hogy láthatják.
PR.com: Úgy érzem, nagyon kimutatom, hogy mennyi idős is vagyok, mert rajongói levelekről kérdezlek, te meg úgy reagálsz, hogy “nem, az emberek a Facebookon és Twitteren lépnek kapcsolatba velem.”
CC: Engem is teljesen meglepett. Nem azt mondom, hogy rajongói leveleket vártam, elég hiú dolog lenne, de én is azt vártam, hogy mind postán keresztül fog jönni, mint ahogy te is mondtad. De azt hiszem, manapság már minden digitális. Ki ír még levelet? Ki fizet ki 44 centet azért, hogy feladjon egy levelet? (nevet)
PR.com: Az én gyerekkoromban még, ha rajongtál valakiért, akkor küldtél neki egy levelet, ők meg visszaküldtek egy dedikált arcképet.
CC: Most már csak másolod és beilleszted őket.
PR.com: Amikor Jane Lynch-csel vesztek fel közös jelenetet, nehéz koncentrál és elfojtani a nevetést?
CC: (nevet) Igen, teljes mértékben! Valószínűleg ez a legnehezebb, amivel meg kell küzdenünk. [Jane Lynch] Annyira vicces, és hajlamos arra, hogy improvizáljon és eltérjen a szövegkönyvtől. Még az is őrülten vicces, amiket a jelenetek között mond. Zseniális humorista és ez megnehezíti a dolgunkat. Néha olyan dolgokra kell gondolod, amik igazán szörnyűek, például valamilyen tragédiára, csak hogy végig tudd vinni a jelenetet, mert [Jane] annyira vicces.
PR.com: Mivel Kurt Hummel szerepét kifejezetten neked írták, van valami beleszólásod a karakterbe? Megkérdezik tőled a producerek és az írok, hogy mi történik az életedben, és megpróbálják beleírni a személyiségedet a szereplő jellemébe?
CC: Igen is, és nem is. Volt rá alkalom, hogy odamentem Ryan Murphy-hez (a “Glee” alkotója), és elmesélem neki néhány dolgot, ami velem történt, és néha beleírta a sorozatba. Néha pedig megkérdezi, hogy ilyen és olyan helyzetekben melyik számot énekelném. Szerintem egyikünk sem próbál közvetlenül beleszólni a szereplő jellemébe vagy a történet menetébe, de az biztos, hogy [a készítők] lopnak tőlünk dolgokat. Emlékszem, amikor meséltem Ryannek, hogy középiskolában mennyire szerettem volna előadni a “Defying Gravity-t”. A többi diák a dráma órámon és a tanárok – amikor összeállítottuk ezt a tehetségkutató műsort – nem engedték, hogy elénekeljem, mert fiú vagyok, ez pedig egy női dal. Ez végül bekerült az egyik részbe.
PR.com: Milyen érzés ilyen tehetségek tengerében úszni, mint Kristin Chenoweth, Idina Menzel, és a többi bámulatosan tehetséges előadó.
CC: Annyira szürreális. Mindegyikükért őrülten rajongtam régen. Most, hogy együtt dolgozhatom velük, megismertem őket, és ők is megismertek engem, és megvan az e-mail címük. Nagyon furcsa. Mindig is hatalmas rajongója voltam Kristin Chenoweth-nek. Mindannyiunk számára egy fantasztikus példakép, megmutatta, hogy annyira jószívű és kedves mindenkivel, mint amennyire tehetséges. Csodálatos személyiség.
PR.com: El tudod magad képzelni a Broadway-en a jövőben?
CC: Remélem. Szívesen lennék Pinokkió, ha Disney valaha is úgy dönt, hogy színpadra viszi Pinokkiót a Broadway-en. Igazából, azt hiszem, néhány rajongóm petíciót kezdeményezett a Facebookon, hogy ez megtörténjen (nevet). De szívesen csinálnám, talán két Glee évad között. Ez mindig is az egyik célom volt.
PR.com: Miért éppen Pinokkió?
CC: Mert annyira hasonlítok rá. Sajnálatos lenne, ha nem lennék a szerepében legalább egyszer.
PR.com: Amikor a Glee szereplőgárdával együtt próbáltok, nehéz eltalálni a komikus időzítést a jelenetekben, és pont a megfelelő pillanatban eljutni a poénhoz, amit mi annyira élvezünk a TV előtt ülve?
CC: Nem, egyáltalán nem. Általában egyszer átfutunk rajta, és meg is vagyunk vele. Azt hiszem, elég szerencsések vagyunk, mert mindegyikünknek jó érzéke van a komikus időzítéshez. Amint elolvassuk, tudjuk, hogy mikor és hol kell szünetet tartani, hol szükséges a drámai hatás, és hol van a komikus hatás a párbeszéd mindenegyes sorában. De egyáltalánnem tart sokáig, valószínűleg mivel mindannyian jól ismerjük a karakterünket.
PR.com: Mindannyian eléggé szinkronban vagytok ahhoz, hogy oda-vissza szerváljatok egymásnak megerőltetés nélkül?
CC: Szerintem még szórakoztatóbb, mikor nem forognak a kamerák, és mi csak ülünk, és szórakozunk egymással. Bár a szereplők is nagyon viccesek, látnod kéne a színészeket, mikor nem a kamera előtt állnak.
PR.com: Tényleg becsempésztél szalonnadarabokat Lea Michele salátájába, annak ellenére, hogy vegetáriánus? Nem emlékszem már, hogy hol olvastam…
CC: (nevet) Nem, nem tettem ilyet. Bár lehet kellett volna. Nem, csak viccelek. Az egyik bulvárlap egyszer leközölt egy cikket Leáról, amiben az állt, hogy semmi mást nem eszik, csak disznóhúst, bordát, hamburgert, meg ilyeneket. Jobban nem is alázhatták volna meg, mivel megrögzött vegetáriánus. Én csak egy Tweetet akartam küldeni [Lea] rovására. Bár viccesnek hangzik, nem tehettem meg. Valószínűleg belebetegedett volna. De már a gondolata is vicces.
PR.com: Izgatott vagy a Glee turné miatt, és részt veszel majd rajta?
CC: Igen. Egész jól alakul a dolog. Most kezdjük az előkészületeket. Annyira izgatott és ideges vagyok. Azt hiszem, ugyanannyira vagyok izgatott, mint ideges. Ha minden igaz, a legnagyobb közönség, ami előtt valaha is felléptem, talán ötszáz fő lehetett, valami iskolai darabban, vagy a közösségi színház darabjában. A gondolat, hogy a Radio City Music Hallban fogunk fellépni hatezer ember előtt, egy kicsit idegtépő.
PR.com: Ez az élő Glee műsor egy egész országos turné?
CC: Phoenixbe, Los Angelesbe és New Yorkba megyünk.
PR.com: Milyen lesz ez az élő verziós Glee, elejétől a végéig?
CC: Mindenki a szerepét játssza majd, és az egész egy nagy kórusteremben lesz, ahol nosztalgiázunk majd, és olyan dalokat énekelünk, amiket mi is és a rajongók is szeretünk.
PR.com: Mesélj a Fehér Házban tett látogatásotokról.
CC: Ó Istenem! Hihetetlen volt. Megszállottan érdekel a történelem. Maga a tény, hogy ott lehettem, és ugyanazt a levegőt szívhattam, mint megannyi elnök, hihetetlen volt. Szombaton Oprah-nál voltunk, vasárnap pedig a Fehér Házban, szóval nem semmi hétvége volt; egy hétvége, amit egyikünk sem fog elfelejteni. Vasárnap egész délelőtt próbáltunk, és nagyon sok időnk volt körbesétálni a Fehér Házat és a Fehér Ház pázsitját. Millió egy képet készítettünk, és az egész egy hihetetlen élmény volt.
PR.com: És fel is léptetek a Fehér Házban?
CC: Igen, az Easter Egg Roll [húsvéti programsorozat a Fehér Házban - a ford.] alkalmával.
PR.com: Én is imádom a történelmet. Akikért én rajongok, mind [Washington] D.C.-ben vannak, nem Los Angelesben.
CC: (nevet) Ezzel én is így vagyok, például azok az emberek, akiket a C-SPAN-on látsz. Én egy abszolút beszéd- és vitakukac voltam középiskolában, így teljesen meg tudlak érteni.
PR.com: Mi volt az eddigi legszürreálisabb élményed, amióta a Glee-t sugározzák?
CC: Akárhányszor kiválasztom a legszürreálisabb élményemet, a következő nap valami biztosan felülmúlja. Azt mondanám, hogy az, amikor belépsz egy terembe, ami tele van emberekkel, akik nézik a műsort, és mindenki elkezd sikoltozni, mert annyira izgatottak, hogy láthatnak minket. Kinyújtják a kezüket felénk, képeket akarnak velünk készíteni, és hogy dedikáljuk a CD-jüket vagy bármit, ami épp náluk van. Ez egy hihetetlen élmény. Azt kívánom, bár’ mindenki megtapasztalhatná. Ez a legszürreálisabb. Emlékszem, hogy középiskolában, amikor bementem egy terembe, mindenki csak annyit mondott “uhh”. Most meg “áááhhhh!” Ezt soha nem fogom megunni. Meg persze az, hogy Madonna rólunk beszél, és név szerint megemlít minket.
PR.com: Emlékszel arra, hogy mit mondott?
CC: A részlet, amit én olvastam – és utána elsötétül előttem a világ egy pillanatra, annyira izgatott voltam -, azt mondta, hogy a kedvenc szereplői Sue Sylvester/Jane Lynch és Kurt Hummel/Chris Colfer. Még mindig nem tudtam teljesen felfogni. Hogy is lehet ezt felfogni?
PR.com: Ki lenne álmaid vendégszereplője a Glee-ben?
CC: Már egy ideje próbálom hangoztatni, szóval segíts nekem ebben… Nagyon, nagyon szeretném, hogy Julie Andrews megjelenjen a műsorban, mint Kurt divatos nagymamája. De bárki más, élő legenda jöhet. Bárki, aki ennyi ideje van a színen, és ennyi tapasztalatra és tudásra tett szert. Szívesen tanulnék tőlük, ha jönnének.
PR.com: Hogyan egészítenéd ki ezt a mondatot: “Az a szándékom a karakteremmel, Kurttel, hogy…“?
CC: Az a szándékom Kurttel, hogy megmutassam a világnak, nem minden zebra mintája ugyanolyan, és hogy reményt adjak az embereknek. Annyi kölyök van a világban, akik figyelemmel követik és felnéznek [Kurtre], és reményt akarok adni az embereknek és erőt. Azt hiszem, erre törekszem a leginkább. És hogy megmutassam a bátorság kicsiny szikráját, ami mindannyiunkban ott lapul.
PR.com: Figyelemreméltó példája vagy a szórakoztatóiparban dolgozó fiataloknak. Bámulatos a látásmódod, két lábbal a földön jársz, és egy igazán kedves lélek vagy.
CC: Köszönöm. Teljesen zavarba hozol!
Fordította: Pansy
Forrás: http://www.pr.com/article/1151
