Pages

Subscribe Twitter

2010. július 25., vasárnap

Jonathan Groff kedvenc pillanatai a Glee-ben




Details: Részt vettél az évadzáró partin, ahol az utolsó epizódot élőben vetítették?
Jonathan Groff: A végét otthon néztem meg egyedül a szobámban felvételről. Ez nem hangzik túl jól, igaz? Azért nem néztem élőben a tévében, mert két héttel korábban a Glee turné Radio City Hallban tartott koncertjének estéjén bemutatták nekünk a záró epizódot – így ott néztem meg a két aznapi fellépés között, együtt a stábbal és Ryan Murphy-vel (a sorozat készítőjével).

Details: Akkor már lehetett egy kis időd gondolkodni rajta – mi a top 3 kedvenc pillanatod a fináléban?
Jonathan Groff: Az első kedvencem majdnem a legvégén volt, amikor a New Directions elénekli Mr. Schuesternek (Matthew Morrison) a „To Sir With Love” című dalt. Édesanyám is tanár, így nagyon nagy tisztelettel tekintek rájuk, ráadásul a középsuliban az egyik legjobb barátom a matektanárom volt, úgyhogy ez a jelenetet meg is könnyeztem. Ha ez a dal meg tudta hatni Sue Sylvestert, akkor bárkit meg tud.

Details: Mi a második kedvenced?
Jonathan Groff: Az a jelenet, amikor Emma (Jayma Mays) dühösen kiabál az igazgatóval, mert most, hogy nem nyerték meg a Regionalst, egyértelmű, hogy a Glee Clubot meg akarják szüntetni. Utána meg van az a nagyon szenvedélyes jelenetük a folyosón Mr. Schue-val.

Details: Emma karaktere alapesetben elég visszafogott.
Jonathan Groff: Abszolút. Aztán pedig ott az a csók! Egyértelmű, hogy az epizód rendezője azt mondta Mattnek a felvétel előtt: „Meglepetésszerűen csókold meg, aztán lássuk, mit szól hozzá.” És végül tényleg ez a felvétel került bele a filmbe – a csók meglepte a színésznőt és a karaktert is. Ez egy abszolút spontán jelenet volt.

Details: Melyik karakternek adnál lehetőséget jobban kibontakozni a sorozatban?
Jonathan Groff: Santanának (Naya Rivera). Mostanában hallhattuk őt egy-két kisebb szólót énekelni a show-ban, és szerintem van valami nagyon különleges a hangjában. Mindig, amikor kinyitja a száját, azt gondolom, hogy hűűű, ez igen!

Details: Most, hogy a karaktered bosszút akar állni Rachelen (Lea Michele), érthető, hogy szeretnél többet Santanából, hiszen ő mindig olyan rosszindulatú vele.
Jonathan Groff: Egy igazi aljas nőszemély. Csodálatos! (nevet)

Details: Mi a harmadik kedvenc pillanatod?

Jonathan Groff: A Journey egyveleg. Mindannyiunkat nagyon megérint érzelmileg, amikor a Don’t Stop Believin’-t éneklik. Látni az összes új kórustagot együtt énekelni, hogy milyen magasságokba jutottak el a mindössze egy éves képzés alatt, hát az valami eszméletlen.

Details: Visszatérsz a második szezonban még egy kis bajt keverni?
Jonathan Groff: Ezt még nem lehet tudni. Én nagyon szeretnék visszatérni, de semmi sem biztos még.

Details: Szeretnéd, hogy Jesse és Rachel újra összejöjjenek a következő évadban?
Jonathan Groff: Bármi megtörténhet, nem igaz? Habár Jesse már egyetemista lesz ebben az évben, szóval egy kicsit a tilosban járnának. (nevet)

Details: Mikor leszerződtél a sorozathoz, már tudtad, hogy végül egy rosszfiút fogsz alakítani?
Jonathan Groff: Mikor decemberben leültünk beszélgetni Ryannel, elmondta, hogy milyennek álmodta meg ezt a karaktert: azt akarta, hogy legyek céltudatosan kemény, ravasz, váratlan és legyen bennem egy kis lappangó gonoszság. Szóval tudtam, hogy mibe megyek bele.

Details: Beszéljünk a divatról: hiányozni fognak azok az élénk rózsaszín Vocal Adrenaline-os ingek?
Jonathan Groff: Sosem gondoltam volna, hogy valaha is viselni fogok ilyen rózsaszínt, akár egy szerepben, akár az igazi életemben. Az az érdekes, hogy én a pennsylvaniai Lancasterből származom, ahol nagyon sok amis él – és ez az öltözet nagyon amisos. Néha meg nagyon élénk kéket hordanak. Nem tudom, hogy hordtak-e valaha pont ilyen árnyalatú rózsaszínt, de a galléros ing fekete nadrágtartóval és nadrággal mindenképpen nagyon amisos. Szóval ez lettem én, egy amis rocksztár.

Details: Mit említenél egyik legkedvesebb emlékedként a Glee kapcsán?
Jonathan Groff: Az élő Glee koncerteken, mielőtt felmennek a színpadra a szereplők, egy nagy kört alkotnak, megfogják egymás kezét és Ryan egy kis buzdító beszédet mond nekik. Teljesen olyan, mintha a sorozatból lenne kivágva, ahogy Mr. Schuester önt beléjük egy kis lelket a Glee Club fellépése előtt.

Details: Ryan Murphy a Newsweek bojkottjára szólította fel az embereket Ramin Setoodeh gyalázatos cikkének megjelenése után.
Jonathan Groff: Igen, az nagyszerű volt – valójában nem beszéltünk erről olyan sokat. Ha bárkit a csapatban vagy a barátai közül valakit megsértenek, akkor Ryan mindig maximálisan mögöttük áll.

Details: Ezen a vitán kívül, hogyan változtatta meg az életedet a Glee?
Jonathan Groff: Ezelőtt sohasem ismertek fel az utcán, de a Glee óta folyamatosan ez történik. Néhány héttel korábban sétáltam az utcán Londonban, jött szembe néhány angol lány és kedvesen megkérdezték (brit akcentust utánoz): „Te vagy Jesse St. James?” Ez is azt mutatja, hogy milyen messzire ér el a Glee, és ez tök jó.

Details: Ez a pozitív élmény még azelőtt volt, hogy leadták volna azt a részt, amiben Rachel arcába egy tojást nyomsz, igaz?
Jonathan Groff: Igen, ez még a tojás előtt volt... talán be kellene szereznem egy pajzsot vagy ilyesmit.

Fordította: mikkromakka
Forrás: Details

Bónusz színfalak mögötti képek a sorozat felvételéről Jonathan megjegyzéseivel



Photobucket

Haylee Roderick, az egyik fő táncpartnerem. Még csak 19 éves, hihetetlen. Nagyon jól összeszoktunk. Haylee egy igazán gyönyörű táncos. Ezen a képen éppen a dal utolsó részét adjuk elő, amikor hirtelen megáll a dübörgés, mi pedig... (énekel): „Ooooh yeah, oooh yeah. Nothing really matters, anyone can see...”



Photobucket

A táncosok a kedvenceim. Ők nagyon különleges emberek. Annak kell lenniük, mert nem azért lesz valaki táncos, hogy híres legyen. Azért lesz táncos, mert szeret táncolni. Nem kap érte sok pénzt, és nincs érte konkrét jutalom, sztárság vagy siker, nincs más, csak a munka, amit csinál. Sokan a táncosok közül végül csak egy villanásnyira látszanak a végső produkcióban. Talán néhányan kapnak néhány közelit, de legtöbben végig csak a háttérben látszódnak. És mégis, halálra dolgozzák magukat, és imádják a munkájukat.


Photobucket

Mary és Roxanne, a fodrász csapat tagjai. Nem csak az én hajamért voltak felelősek, hanem ők ketten csinálták az összes Vocal Adrenaline-tag frizuráját. Két felvétel között hajlakkot fújtak ránk és letörölték az izzadságot. Ők végzik a kívülről kevésbé csillogó munkát.


Photobucket

Kelly, ő az egyik kedvencem a stábtagok közül. Kelly a színészekért felelős személyi asszisztens. Neki kell törődnie mindenkinek a különleges igényeivel, ami a legfrusztrálóbb és legidegesítőbb munka lehet az egész világon. De Kelly ezt olyan örömmel végzi, folyton viccelődik és megnevetteti az embereket. Ő az az ember, akinek – amikor már tényleg nagyon fáradt vagy – azt kell mondania: „Gyerünk, srácok, ideje bemenni a díszletbe!” De ő ezt valahogy mindig úgy képes mondani, hogy rögtön fel akarsz kelni és menni. Hihetetlenül jól végzi a munkáját.



Photobucket

Ezen a képen milyen jól néz ki a hajam, olyan megfrizurázott! A youtube-on rákerestem Freddie Mercury Bohemian Rhapsody-jára és ott volt az a sok hihetetlenül jó koncertvideó róla. Annyira jó volt, eszméletlen! Újra és újra megnéztem, a wikipedián pedig elolvastam a dal összes értelmezését, szóval amikor a zongoránál énekeltem, azon voltam, hogy mindezt átadjam.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése